Páldy Róbert

A Helyismeret wikiből
Paldy Robert.jpg

PÁLDY Róbert (Gyergyóalfalu, 1912. szeptember – Budapest, 1998. március 2.) tanár, könyvtáros, szerkesztő.

Élete

Erdélyi születésű, akit a két háború zivatarai, és az azokat követő bizonytalanságok sodortak családjával együtt egyik városból a másikba, először az Alföldre, majd a Dunántúlra. Kapcsolatba került a falukutató mozgalommal, maga is végzett ilyen vizsgálódásokat. A Kelet Népe 1938-ban közölte a Délzala c. szociográfiáját. 1945-ben szüleihez Balatonfüredre költözött és bekapcsolódott a Nemzeti Parasztpárt Veszprém megyei szervezésébe, egy ideig annak megyei alelnöke is volt. Még az évben megbízták a megye szabadművelődésének újraindításával és új elvek szerinti megszervezésével. E munka egyik tükre volt az 1848-as magyar szabadságharc centenáriumára megjelent Bakony–balatoni kalendárium. Az ötvenes évek elején rövid ideig Balatonfüreden tanított, majd Székesfehérvárott igazgatóhelyettese, 1955-től Veszprémben a megyei könyvtár igazgatója. Az ötvenes évek második felében vállalta helytörténeti kutatások ösztönzését és támogatását, kiadványok szerkesztését és megjelentetését. 1957-ben szerkesztője volt a négy számot megért Veszprémi Szemle c. folyóiratnak. 1961-ben a Könyvtáros c. országos szakmai folyóirat szerkesztőjévé nevezték ki. Kapcsolatai Veszprém megye kulturális közéletével haláláig nem szakadtak meg: bevezető előszót írt a Bakony–balatoni kalendárium 1998. évi számában is.

Irodalom

  • GYÖRGY Péter: A Nemzeti Parasztpárt Balatonfüreden 1945–48. = Fejezetek Balatonfüred történetéből. Balatonfüred, 1996.
  • Páldy Róbert. = Bakony–balatoni kalendárium 1992. Veszprém, 1991.