Kedves Kávéház és Cukrászda

A Helyismeret wikiből

Balatonfüred, Blaha u. 7.


     A ház falán az Idegenforgalmi Hivatal 1964-ben emléktáblát helyezett el. Felirata szerint a műemlék jellegű Hermina udvar eklektikus ízlésben épült. (Valójában csak mai alakja eklektikus, s ezt a nevet is csak 1917-től viselte.) 1795-ben épült, tehát korábban, mint a Horváth ház.[1] A telket 1787 után vásárolták, amikor a Helytartótanács kezelésében lévő fürdőtelepen parcelláztak, hogy magánházakat is építhessenek.


A Kedves Cukrászda mai arculata

     A tízszobás, földszintes épületet, amelyhez a Balaton felé kert és udvar is tartozott, közel száz évig Tallián házként tartották számon, hiszen addig az építtető Tallián család tulajdonában maradt. A korabeli ábrázolásokon az utcára hat ablaka és egy ajtó nyílott, déli homlokzata falusias, ívelt tornáccal.[2] Családi pihenésre szolgált, de nyolc szobáját bérbe is adták. A mai egyemeletes épület utcára nyíló földszinti részét a 19. század elején átépítették klasszicista stílusban, [3] főbejárati kapukerete és a cukrászda csehsüveg boltozata őrzi még régi formáját.[4]

     A vizeki Tallián család régi nemesi család volt Somogy, Sopron, Vas, Veszprém, Pest és Borsod vármegyékben.[5] Füredhez a kiterjedt rokonság sok szállal kötődött: Tallián Ádám Veszprém megye alispánja és kir. tanácsos volt, neje örményesi Fiáth Borbála. Borbála leányuk Tassy Ferenc felesége lett. (Valószínűleg ő építtette 1785 körül a mai Lóczy Lajos gimnázium kollégiumának földszintjét.) Ignácz fiuk unokája, Tallián Lázár veszprémi kanonok volt. Egyik unokájuk felesége szentgyörgyi Horváth Magdolna, Veszprém egykori nagyasszonya[6] lett, aki 1875-ben 96 évesen halt meg. Síremléke az alsóvárosi temetőben van. Tallián Ádám János fia, (1770-ben Somogy megye alispánja, 1774-ben táblabíró) szentgyörgyi Horváth Katalint vette feleségül. A házat valószínűleg az ő gyermekük, II. Antal építtette, aki 1792-ben Somogy megye alispánja, 1810 körül kir. tanácsos, arany sarkantyús vitéz, kir. udvarnok és kir. táblai ülnök volt. Az építtető leánya Anna, jobaházy Dőry Pál felesége lett.

     1836-ban özvegy Talliánné Simoga Anna fizette a házhelybérleti díjat[7], egy 1840-ben készült térképen Talliánné házaként jelölik. A fürdővendégek névsora szerint 1841 júliusában Füreden nyaralt a feltételezett építtető fia, Tallián Antal kamarás Kőszegről, Tallián József táblabíró Szentkirályszabadjáról, Tallián Lajos táblabíró és családja Somogy megyéből, Adándról, Tallián Szidónia a Vas megyei Szilvágyról, Tallián Imre felesége Csepregről, Vas megyéből. 1848-ban a Balaton felől emeletes, tízszobás Tallián háznak udvara, s egy kis kertje is volt.[8] A fürdővendégek névsora szerint 1852-ben Füreden pihent Tallián Antal cs. kir. kamarás Szilvágyról, Tallián Pálnő birtokosnő Veszprémből harmadmagával, Tallián Imre lelkész Budáról. A nevek is bizonyítják, hogy a 18 -19. században a jómódú családok távoli megyékben élő tagjai szívesen tartózkodtak rokonuk füredi nyaralóházában.

     1878-ban is a család tulajdonában volt a nyolc, csinosan bútorozott vendégszobával rendelkező épület, amelynek Templom utcai része még mindig földszintes.[9]

     Az 1889-ben készült térképen is Tallián házként jelölik[10], de a vendégnévsorban már nem található ezen a néven, még a következő évben sem. 1891–1893 között cserélhetett gazdát, ugyanis 1894-ben már Fittler nyaralóként szerepelt. Ekkor nyerhette el mai formáját. A könyvborítón szereplő, 1896-ban megjelent rajzon már az épület tornyos alakja látszik. A Balaton felé megnövelték az alapterületét, emeletet húztak rá, így azonos magasságú lett a mellette álló egykori postaépülettel. A tulajdonos Fittler Béla nevét megőrizte egy fürdőbizottsági jegyzőkönyv, mert 1894 augusztusában ismételten szót emelt a csatornákból kiáramló bűz megszüntetésért.[11] Ő lehetett Fittler Béla székesfehérvári ügyvéd, aki az 1897-es vendéglista szerint júliusban nevelőnővel, cseléddel együtt itt nyaralt. A századfordulós fürdőtelepi térképen már a bővített épület látható.[12] 1913-ban még mindig Fittler Béla az ekkor már húszszobás épület tulajdonosa.[13] 1912-ben már itt rendelt dr. Sümegi József fürdőorvos,[14] aki családjával 1916-ig minden évben itt szállt meg.


Langvilmosreklam.jpg

     Az épületet 1917-ben Láng Vilmosék vásárolták meg,[15] 1925-ben már a fürdőtelep leglátogatottabb helyeként reklámozták. Ekkor a földszinten cukrászda és falatozó működött, ahol a legfinomabb csemegék és különlegességek kaphatók, az emeleten pedig a Hermina-udvar elnevezésű szálloda, előkelően berendezett 10 szobával, és a Balatonra néző gyönyörű terasszal.[16]


(Füreden Habsburg-házi személyekről már korábban is neveztek el épületeket, ezért feltételezhető, hogy Hermina Amália főhercegnőről, József nádor (1776–1847), 24 évesen, 1842-ben váratlanul elhunyt leányának nevét viselte. Hermina édesanyja, a nádor második felesége 20 éves korában, 1817-ben gyermekszülésben meghalt, így őt és ikertestvérét, Istvánt a nádor harmadik felesége, Mária Dorottya főhercegasszony nevelte. József nádor és Mária Dorottya 1821-ben Füreden nyaralt a négyéves gyerekekkel a községben, Varga Lajos főszolgabíró házában. (Ma Ferencsik János Zeneiskola épülete.) 1824-ben ismét Füreden pihentek. A magyarul is jól beszélő Hermina testi hibával, gerincferdüléssel született. A budavári nádori kriptában nyugszik, emlékét Budapesten utca és a Hermina kápolna is őrzi.)

     1928-ban meghalt Láng Vilmos,[17] üzletét özvegye vitte tovább. Az épületet valószínűleg közben bővítették, mert 1934-ben már 16 szobás, vízvezetékkel ellátott szálloda. A házjegyzék szerint 1940-ben özv. Láng Vilmosné, Reich Szabina és Lichtenstein Pálné, Kohn Erzsébet tulajdonában volt. 1944-ben meghalt özv. Láng Vilmosné is, akit férje mellé temettek a Vázsonyi utcai zsidó temetőben.[18]

     Ezután vette bérbe a cukrászdát a nagykanizsai cukrászmester, Filipovics István. A kávézó és cukrászda mellett a földszinten lakott a család, az emeleten még három család élt. Az államosítás után, 1957-ben már Kedves Cukrászda a neve, ahol 11 óráig táncolni is lehetett.[19] Az épületet 1980 körül átalakították, modernizálták, ekkor épült új, déli terasza.[20] Az 1990-es években az emeleten Kínai étterem is működött.

Jegyzetek

  1. Jalsovics. Aladár: A balatonfüredi gyógyhely és kirándulási helyei. Bp., 1878. 108.
  2. Sólymos Szilveszter: Balatonfüred-Fürdő bencés kézben. (1743–1949) Tihany, 2003. 43., 109.
  3. Koppány Tibor: A Balaton környékének műemlékei. Bp., 1993. 78.
  4. Uzsoki András: Balatonfüred Tihany. Veszprém, 1980. 26.
  5. Nagy Iván: Magyarország családai. CD.
  6. Balatoni Kurir. 1937. máj. 26. 21. sz. 1-2
  7. Hudi József: A balatoni fürdőkultúra a reformkorban. = Zalai Gyűjtemény. 28. 1988. 120.
  8. Horváth Bálint: A füredi-savanyúviz s Balaton környéke. Magyar-óvár. 1848. 22.
  9. Jalsovics. Aladár: A balatonfüredi gyógyhely és kirándulási helyei. Bp., 1878. 108.
  10. Sólymos Szilveszter: Balatonfüred-Fürdő bencés kézben. (1743–1949) Tihany, 2003. 204.
  11. Zákonyi Ferenc: Balatonfüred. Veszprém, 1988. 226.
  12. Balaton-Füred tervrajza. = Boleman István: A balatonparti fürdők és üdülőhelyek leírása. Bp., 1900.
  13. Balatonfüred szanatóriumos gyógyfürdő, nyaralóhely és ásványvíztelep. Balatonfüred. 1913. 28.
  14. Balatonfüredi Hírlap. 1913. jún.. 15. 24. sz. 4.
  15. Zalavármegye ismertetője. Sopron. 1935. 9.
  16. Balatoni Kalauz. Bp., 1925. 128
  17. Balatonfüred. 1928. dec. 15. 51. sz.
  18. Varga Lászlóné: A balatonfüredi zsidó temető. Balatonfüred, 2004. 34.
  19. Lipták Gábor¬ – Zákonyi Ferenc: Balatonfüred és környéke. Bp., 1958. 64.
  20. Uzsoki András: Balatonfüred Tihany. Veszprém, 1980. 26.

Forrás

Némethné Rácz Lídia: Balatonfüred nevezetes épületei. 2008.